új élő rendezvényformák
Multi-Start rendezvények
Ugyanarra a helyszínre egymás utáni csoportokban invitáljuk a résztvevőket, akik váltásban látogatják az egyes termeket illetve helyszíneket, ezzel is csökkentve a közösségi terek (pl. vendéglátó- és kiállítótér) zsúfoltságát. A kisebb csoportok számára így kényelmesebb, kezelhetőbb és biztonságosabb környezetet teremtünk. A szakmai csoportok összetételét különböző koncepciók és/vagy érdeklődési körök szerint lehet alakítani (akár már az előzetes regisztráció során megadott információk alapján), ezáltal a programokat, aktivitásokat, beosztásokat is ennek megfelelően lehet meghatározni. Az eseményekre, helyszínekre elcsúsztatva, egymás után érkeznek a résztvevői csoportok, ezzel tehermentesítve az érkezési pontokat. Egyúttal lehetőséget teremtünk arra, hogy az előadások közötti szünetekben felkészítsük a termet a következő csoport fogadására.
Az egyes helyszínek változatosabbá tételére érdemes az adott előadáshoz igazítani a terem berendezésének, dekorációjának tematikáját.
Az előadásokat a csoportbeosztásoknak megfelelő ütemben ismétlik meg a prezentálók. A professzionális technika és az interaktív megoldások révén bekapcsolódhatnak az online résztvevők is, ami számukra még nagyobb rugalmasságot jelent, hiszen ugyanaz az előadás a különböző csoportbeosztások szerint több időpontban is megtekinthető.
kraftwerk design & production llc.
MINDEN JOG FENNTARTVA. 2020