Kreatív rendezvénymegoldások

Érintésmentes vendégélmény

Már az élő rendezvények tervezési és szervezési fázisában előtérbe kerülnek a biztonságra és a kényelemre vonatkozó szempontok.

A megváltozott körülmények hatására megnőtt az érintésmentes megoldások jelentősége. Ugyanakkor a turisztikai- és a rendezvényszektorban kiemelten fontos a személyes kapcsolatok szerepe. Ezt technológiai megoldásokkal teljes mértékben kiváltani nem lehet, hiszen pont az emberi interakció teszi valódi élménnyé őket. Az érintésmentes megoldásokkal szeretnénk kiváltani a személyes kontaktusra épülő szolgáltatások egy részét, miközben az optimális kombinációra törekszünk. Olyan okos megoldások alkalmazását javasoljuk, melyek gyorsak, kényelmesek és használatukkal elkerülhető a zsúfoltság és a felesleges érintkezés.

A csökkentett fizikai részvétel miatt még fontosabbá válik a résztvevők kellő informálása, szórakoztatása és figyelmének lekötése. Továbbá az érintésmentes szolgáltatások segítségével kell lehetőséget nyújtanunk a kapcsolatépítésre és a közös munkára.

Az érintésmentes megoldásokat a vendégélmény egyidejű fokozásával szeretnénk bevezetni. Olyan kreatív szolgáltatások alkalmazását ajánljuk, melyek növelik a kényelmet és a biztonságot, és bizalmat ébresztenek az élő rendezvények iránt.

Az alábbiakban bemutatjuk egy vendég/résztvevő képzeletbeli útját a rendezvényhelyszínre érkezéstől az elutazásig. A számtalan rendelkezésre álló megoldásból azokat emeljük ki, amelyek a fent említett ’biztonság és élmény’ optimális kombinációját képviselik.

Érkezés

Bejárat: Elegáns, fehér kesztyűs portás fogadja a helyszínre érkezőket, és nyit ajtót számukra.

Fertőtlenítő kapu: A vendégek érkezéskor fertőtlenítő kapun haladnak át, ami pár másodperc alatt semlegesíti a ruhára, cipőre és hajra tapadt vírusokat, baktériumokat, eközben méri és kijelzi az áthaladó vendégek testhőmérsékletét. A kapu tetszés szerint céges arculattal is ellátható, így jobban illeszkedhet a rendezvény üzenetéhez, valamint az esemény szponzorainak is megjelenési lehetőséget biztosíthat.

Testhőmérséklet mérés, hőkamerás beléptető: A kézi, digitális, infra hőmérők, a konzolos testhőmérséklet mérő állomások vagy a hőkamerák kisebb helyigényű megoldások a biztonságos beléptetésre.

Regisztráció és közösségi terek

QR kódos rendezvény regisztráció és beléptetés: A testre szabható QR kódos szolgáltatás teljeskörű megoldást nyújt a rendezvények elő- vagy helyszíni regisztrációjához, a beléptetéshez, és a rendezvényen végzett aktivitások kezeléséhez. Használata egyszerű és gyors: a résztvevők e-mailben kapják meg a QR kódot, amely alapján a helyszíni leolvasás után a rendszer kinyomtatja a névkitűzőt.

Cégre szabott falak / totemek / digitális kijelzők kézfertőtlenítővel: A megszokott kézfertőtlenítők használata helyett a regisztrációs területen elhelyezhetünk dekorációs falakat, amelyekbe szenzoros adagolókat építünk be. Szponzorációs felületként, díszelemként vagy térelválasztóként egyaránt használhatók.

Kijelzők, információs táblák: A vendégek a rendezvény területén kijelzők segítségével tájékozódhatnak a nyomtatott programok, alaprajzok vagy érintőképernyős információs kioszkok használata helyett. A LED kijelzőkön látható az esemény részletes programja, a rendezvényterület alaprajza, információ az előadókról, illetve a szponzorok megjelenése.

Színes karszalagok: Színes karszalagok viselésével játékosan fejezhetjük ki, hogyan viselkednénk egy adott helyzetben (pl: szeretnénk-e tartani a távolságot). Ezen kívül a karszalagokat használhatjuk csapatok kialakítására, különböző programok, szekcióülések résztvevőinek koordinálására, vagy a konferenciaterembe történő beléptetéshez (lásd még alul a ’Meeting’ témánál).

Padlómatricák: Meg kell barátkoznunk a gondolattal, hogy az élő rendezvényeken mostantól több szabályt és előírást kell betartanunk az egészségvédelem miatt. Ezzel maga az élmény és a komfortérzetünk is csökkenhet, hiszen ki szeret előre meghatározott vonalakra / pöttyökre állni például a regisztrációnál, vagy a kávéra várva. Ha ezeket a padlómatricákat olyan tartalommal, üzenettel töltjük meg, amely egyben szórakoztató is, egy egyszerű megoldással tehetjük emlékezetessé a rendezvényünket.

Interaktív hostess robot: Meglepő módszer az emberi érintkezések csökkentésére az interaktív hostess robot használata. A vendégek között cirkálva akár vicces üzenetekkel emlékeztetheti a résztvevőket a távolságtartásra, kézmosásra, vagy bármi más olyan információt továbbíthat, amit a szervezők tudatni szeretnének.

Meeting

Szintén kihívást jelenthet a rendezvényen, hogy a termek elfoglalása és elhagyása során ne alakuljon ki zsúfoltság a bejáratoknál. Összegyűjtöttünk néhány ötletet, hogyan irányíthatjuk finoman és gördülékenyen a helyek elfoglalását. 

Idősávokra bontott beléptetés által széthúzható a vendégek teremfoglalása. A sorrend kialakításának szempontjait, illetve az egyén számára meghatározott beléptetési idősávot előzetesen kommunikálni kell a résztvevőknek. Néhány lehetséges módszer:

● névsorban vagy egyéb szempont szerint meghatározott sorrendben

● színkódokkal vagy színes karszalagokkal

●rendezvényapplikáción keresztül küldött push értesítéssel, hogy mikor fáradjon be a résztvevő a terembe

Mivel a helyek elfoglalása így egy hosszabb folyamattá válik, gondolnunk kell arra is, hogy az elsőként érkezők mivel töltsék az idejüket, miután leültek a teremben. A rendelkezésre álló technikai berendezéseket már ebben a várakozási időszakban is használhatjuk, pl. szponzori filmek bejátszására, információk közlésére. A terembe lépő vendégeket a moderátor / szervező is megszólíthatja, különböző aktivitásokba vonhatják be a jelen lévő technikai háttér, vagy saját okoskészülékük segítségével.

Ötletes megoldásként kreatív padlómatricákat vagy érdekes módon lefektetett szőnyegeket is felhasználhatunk

● a vendégek pontos helyének kijelölésére, illetve               

● a közlekedők egyirányúsítására.

Rendezvény applikáció: A különböző alkalmazások használata egyszerű, gyors és sokrétű. Számos olyan funkciót rejtenek magukban, melyek megkönnyítik a vendégek tájékozódását, tájékoztatását. Segíthetnek a regisztráció és a beléptetés gyorsításában, figyelmeztethetik a vendégeket az események kezdetére, tájékoztathatják őket a különböző programlehetőségekről, aktivitásokról.

Az applikációk további praktikus megoldásokat is kínálhatnak, segítségükkel lehetőség van programokra jelentkezni, kiválasztani az ebédmenüt vagy jelezni ételintolerancia meglétét.

Konferenciákon, egyéb eseményeken érintésmentesen biztosítanak különböző interaktív megoldásokat, mint például Q&A, szavazás, prezentáció-követés, tolmácsolás, kapcsolatépítés, névjegykártya-csere stb.

Az “INTERAKTÍV RENDEZVÉNY APPLIKÁCIÓ”k végigkíséri a vendégeket a teljes esemény alatt, kényelmes, biztonságos és személyre szabott szolgáltatást nyújtva.

Rendezvény applikáció: A különböző alkalmazások használata egyszerű, gyors és sokrétű. Számos olyan funkciót rejtenek magukban, melyek megkönnyítik a vendégek tájékozódását, tájékoztatását. Segíthetnek a regisztráció és a beléptetés gyorsításában, figyelmeztethetik a vendégeket az események kezdetére, tájékoztathatják őket a különböző programlehetőségekről, aktivitásokról.

Az applikációk további praktikus megoldásokat is kínálhatnak, segítségükkel lehetőség van programokra jelentkezni, kiválasztani az ebédmenüt vagy jelezni ételintolerancia meglétét.

Konferenciákon, egyéb eseményeken érintésmentesen biztosítanak különböző interaktív megoldásokat, mint például Q&A, szavazás, prezentáció-követés, tolmácsolás, kapcsolatépítés, névjegykártya-csere stb.

Az “INTERAKTÍV RENDEZVÉNY APPLIKÁCIÓ” végigkíséri a vendégeket a teljes esemény alatt, kényelmes, biztonságos és személyre szabott szolgáltatást nyújtva.

Étkezés, vendéglátás

A kávészünetek és főétkezések minden rendezvény szerves részei. Bár a helyszíneknek, illetve catering cégeknek számos biztonságos, ugyanakkor az élményt nem csorbító megoldás-javaslatai vannak, mi is szeretnénk néhány ötletet kiemelni, a teljesség igénye nélkül:

sushi beltnek köszönhetően a vendégek kis porciókban vehetik el a kiválasztott ételeket / italokat, az eszközök kézről-kézre adása nélkül. Látványos, higiénikus megoldás, amely élményszintre emeli a tálalást.

A beléptetésnél használt színkódokat az étkezéseknél is fel lehet használni. Több állomás között oszthatjuk meg a vendégeket, hogy elkerüljük a torlódást. Porciózott, előre csomagoltan szervírozott ételek esetén mindenki csak a sajátjával érintkezik.

Kifejezetten exkluzív megoldás lehet, ha minden egyes vendégnek saját kis ’szeparét’ alakítunk ki a konferenciateremben, ahonnan úgy nézheti az előadást, mintha privát teremben ülne, miközben ebédet vagy kávét szolgálhatunk fel. Ennek köszönhetően elkerüljük a tömeget a büféasztalok körül, egyúttal VIP érzetet keltünk.

Érdekes megoldással egészíthetjük ki ezt a luxusszolgáltatást anélkül, hogy a vendégeknek le kelljen mondaniuk a büféétkezés kínálta széles választékról. A résztvevők előre (pl. applikáción keresztülmegrendelve választhatják ki, mely fogásokból szeretnének fogyasztani, amelyek azután személyes csomagokként kerülnek felszolgálásra.

Ajándékötletek

Az érintésmentesség és a biztonságérzet az ajándékok kapcsán is fontos kérdéssé válik. Számtalan megoldás és ötlet érhető el, mi az alábbiakban látunk fantáziát:

● kézfertőtlenítő stift / spray              

● NoTouch Creative higiéniai kulcs: Praktikus, logózható „kulcs“ akrilból. Használatával érintésmentesen nyithatók ajtók, nyomhatók meg gombok.

● műanyag logózható tolltok: biztonságosabb érzetet kelt, ha tokban kapja a vendég a tollat.

● „home office“ csomag

● “utazzunk biztonságosan” csomag

● “testi-lelki jólét” csomag

© SPECIAL EFFECTS ZRT.
kraftwerk design & production llc.
MINDEN JOG FENNTARTVA. 2020